Sport

Cseh Lacival a gyúrószobában, aranyérem után

"Kellett ez. Jót tesz a kis lelkemnek. Már csak a négyvegyest kell megnyernem holnap, és akkor teljesen rendben leszek, és felszabadultan megyek neki a kétszáz pillének".

Ezt mondta kissé nyögdécselve Cseh Laci, miközben épp a gyúrópadon feküdt a szczecini uszoda egyik külön helyiségében, csütörtök este, túl a doppingvizsgálaton, és a tizenegyedik rövidpályás Eb-aranyán, amit kétszáz vegyesen húzott be a nyitónapon.

Jellemző. Tíz bajnoki címmel – és a többi műfajról (olimpia, vb, nagypályás Eb) nem is beszéltünk – a háta mögött nem tud felszabadultan nekimenni egy Eb-nek. Pedig én már láttam nyerni 2004-ben is; mikor volt az, te jó ég, Bécsben, a Stadthalléban… Hét éve már…

Ez pedig az utolsó – eddig

És azóta akárhányszor volt ott az évzáró kontinensviadalon, mindig tudott győzni. Volt, hogy egy eseményen háromszor is, meg repesztett világrekordokat is (2007, 2009). Mégsem tud úgy odaállni, hogy nekimegyek, csinálom, aztán ha nem arany, akkor is tehetnek egy szívességet. Nem, neki nyerni kell, ennyi idő után is. Ha nem, akkor rögtön úgy érzi, a pisztolycső hidege ingerli a tarkóját… Mert neki mindig, mindenütt… Erre van ítélve. Persze, magának tette magasra a lécet, ennek ellenére akár el is lazulhatna. De valahogy bele van ivódva, hogy neki muszáj vinnie a zászlót. Végül 2003-tól 2008-ig ő cipelte a vállán a magyar úszósportot. Azóta meg a hiúsága állja nehezen, ha elmarad a többiektől.

Az idei éve ugyebár elég ramaty volt a sanghaji vb miatt, ami nem úgy sikerült, ahogy szerette volna – az Universiade-aranyak afféle lelki támasznak jók voltak, de egy ilyen siker kellett ahhoz, hogy… “Hogy tudjam, még mindig megy az úszás. Hogy még eltalálom a medencét a beugrásnál…” Bravó. Egy sportpszichológus sikítva rohanna ki a másik ajtón… Persze, azért nem kell teljesen komolyan venni Lacit, de ezek apró jelzések: az eredménykényszer harapófogójában azért bármi eszébe juthat a legnagyobbaknak is.

„Tudod, kicsit zavar, hogy a mellúszásnál megint elment az erő a combomból. Nem először. Nem érzem a combom, és ez gáz. Szerintem valami a keringésemmel lehet. Már szóltam is, hogy bemennék egy kivizsgálásra a Sportkórházba.“

Aztán végigvesszük, mi lehet másnap, négyszázon. Az izraeli srác jó, de azért nem annyira, az angolt emlegetik, bár Laci szerint nem volt meggyőző, Rogan is indul, ám neki a négyszáz sok – azaz marad Verrasztó Dávid. “Ő jókat úszott az idén, nekem meg az is a bajom, hogy nem versenyeztem eleget huszonötösben… De azért reggel odateszem magam, mert újabban elég szépen el lehet szállni. Aztán nekimegyek a délutánnak. Jó lesz, érzem.”

Akkor jó. A végére kezdte pozitívan szemlélni a világot.

Egy órával egy Európa-bajnoki aranyérem megszerzése után ennyi akár bele is férhet…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik