Sport

Cseh Laci este aranyért úszik

Cseh László és Verrasztó Evelyn egyformán 200 m vegyesen, Bernek Péter pedig 200 m háton elsőként jutott be a döntőbe.

Egy lengyelországi kisváros, Szczecin látja vendégül Európa legjobb rövidpályás úszóit. A Eb hivatalos honlapja szerint több mint 500 versenyző úszik majd a szinte vadonatúj, egy esztendeje átadott, 10 pályás városi uszodában.
A csütörtöki első versenynapon a magyar csapat mind a 21 tagja bemutatkozott, és kilenc versenyző továbbjutott versenyszámában.

Cseh László 200 méter vegyesen – 25 méteres medencében 100 és 400 m is van – a délelőtti selejtezőben 1:55.51 perc alatt, a legjobb idővel ért célba. A tizes döntőt este rendezik meg.

Akárcsak a 200 m férfi hát fináléját, ahová Bernek Péter úgy került be a legjobb – 1:52.09 perces – teljesítménnyel, hogy megközelítette november 12-én, az idei százhalombattai ob-n felállított, 1:51.62-es saját magyar rekordját. Ugyanebben a számban döntős lett Verrasztó Dávid is, aki 1:54.06-tal, az Eb honlapja szerint hetedikként finalista.

Utóbbi húga, Evelyn 200 m vegyesen egyedül került a mezőnyben 2:10 perc alá (2:09.29), és vághat neki a legjobbat megillető 4-es pályáról az esti döntőnek.

Gyurta Dániel (58.40) gyengébbik számában, 100 m mellen a negyedik legjobb idővel csapott be, és 13.-ként kvalifikálta magát az elődöntőbe.

Jakabos Zsuzsannának (2:07.00) a bőven továbbjutást érő hatodik pozíció jutott 200 m pillangón, és ez az esti fináléban még javulhat.

50 m gyorson a teljes mezőnyt figyelembe véve a seljtezőben a 8. illetve 9. helyet érte el Kozma Dominik (21.74) és Takács Krisztián (21.77). Ám mivel az előttük végzett három olasz közül egy kiesett (nemzetenként csak ketten jutnak tovább), a 7. és 8. idő birtokosaként masíroztak be a legjobb húsz úszó alkotta csütörtöki elődöntőbe.

A kilenc továbbjutó mellett a többiek a délelőtti előfutamokból nem jutottak tovább.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik