Sport

A Hypo otthonában szárnyalhat tovább a Győr

A szenzációs formában játszó ETO szerdán a női kézilabda Bajnokok Ligája C csoportját is megnyerheti.

A Pálinger Katalin, Vérten Orsolya és Kovacsics Anikó hiányát is elbíró magyar csapat szombaton álomjátékkal verte 35-20-ra a dán Randerst, és ha “nem ereszt le” látványosan, akkor a Maria Enzersdorfban 20 óra 20 perckor kezdődő összecsapáson is győz a Németh András vezette, Temes Bernadettet és Rédei-Soós Viktóriát is foglalkoztató együttes ellen.

A találkozót eredetileg októberben közepén rendezték volna, ám a Hypoban nyolc (!), a Győrben pedig egy (Eduarda Amorim) brazil játszik, nekik a Pánamerikai Játékokon sikerült kivívni hazájuk válogatottjával a londoni olimpiai részvételt.

A Hypo szintén szombaton nagy csatában verte a francia Metzet, és halvány esélye maradt a továbbjutásra, ehhez azonban nem csak szerdán, hanem vasárnap is le kellene győznie a Győrt, ami szinte lehetetlen feladatnak ígérkezik. A papírforma alapján azonban az ETO már az utolsó forduló eredményeitől függetlenül megnyeri a kvartettet, így kedvező helyzetből várhatja majd a középdöntős csoportok november 15-i sorsolását.

Szerdán a női és férfi NB I-ben is lesz egy-egy rangadó. A női KEK-ben címvédő FTC – amely pillanatnyilag a harmadik, de a vesztett pontokat tekintve a Győr mögött a második -, a negyedik pozíciót elfoglaló Debrecent fogadja 18 óra 45 perckor a Népligetben. A hétvégén mindkét gárda magabiztosan nyert a KEK-ben, sőt, a DVSC már tovább is jutott a nyolcaddöntőbe.

A szerdai program
Női BL, C csoport, a 3. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Hypo NÖ (osztrák) – Győri Audi ETO KC, Maria Enzersdorf 20:20 óra
Az állás: 1. Győr 6 pont/4 mérkőzés (119-96), 2. Randers (dán) 6/5 (143-145), 3. Metz (francia) 4/5, 4. Hypo NÖ 2/4
Az első két helyezett jut a nyolcas középdöntőbe, a harmadik átkerül a KEK nyolcaddöntőjébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik