Sport

Vasárnap kezdődik a póker-világbajnokság döntője

Vasárnap rendezik a WSOP döntő asztalát, ahol még kilenc játékos hajt a 8,7 millió dollárt érő első helyre.

A pókervilág tekintete minden bizonnyal Las Vegasra fog terelődni vasárnap, ahol megrendezik végre a World Series of Poker fináléját, azaz a póker világbajnokság döntő asztalát – írja a Poker.hu.

Ez lesz a negyedik év, amikor a póker világbajnokság döntőjét a nagy média felhajtás miatt négy hónappal később rendezik meg, mint ahogy az véget ér nyáron. A véget itt pontosan az jelenti, amikor már csak kilencen maradnak, amivel kialakul a döntő asztal, azaz meglesz a legjobb kilenc játékos, akik egyben a November Nine tagjait is alkotják.

A novemberi kilencek idén is a dollármilliókért hajthatnak, az első hely elképesztően sokat, 8 millió 700 ezer és még 12 ezer dollárt ér majd.

 

A finálét élőben közvetíti az ESPN amerikai sportcsatorna is, amely egyedülálló technikát, felhőtlen szórakozást és hihetetlen izgalmakat ígér a vasárnap kezdődő döntőre.

November hatodikán addig játszanak, míg hárman nem maradnak, hogy aztán egy pihenőnap után, november 8-án eldöntsék, hogy kinek a kezére is kerülhet fel a póker legértékesebb ereklyéje, a WSOP karkötő.

A kilenc résztvevő pedig Matt Giannetti, Badih Bounahra, Eoghan Q’Dea, Phil Collins, Anton Makiievskyi, Sam Holden, Pius Heinz, Ben Lamb és Martin Sztaszko.

A legnagyobb esélyes a WSOP ideje alatt 1 bajnoki címet és két finálét is összehozó Ben Lamb, aki ha legalább nyolcadik helyen végez, akkor élete legjobb eredményét érheti el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik