Sport

A cél a bajnoki arany a Vasas férfi-vízilabdacsapatánál

A Vasas legutóbb az Eger mögött ezüstérmes lett a férfivízilabda Vodafone OB 1-ben. Most vissza akarja szerezni az első helyet.

A keddi sajtótájékoztatón a fontos célok közé sorolta Földi László vezetőedző azt is, hogy az általa gardírozott angyalföldi együttes helyt álljon a nemzetközi színtéren is, azaz ott legyen a legjobb nyolcban az első számú európai klubsorozatban, a Bajnokok Ligájában.

Ehhez még egy kört kell sikerrel teljesítenie, hiszen a minapi zágrábi selejtezőből csoportmásodikként a hazai Mladost mögött kiharcolta a továbbjutást a legjobb 16 gárda alkotta BL-főtáblára.

Az összejövetelen elhangzott, hogy az elvárások teljesítéséhez erős keret áll rendelkezésre, amelyben olimpiai, világ- és Európa-bajnokok is vannak. Ezzel együtt nehéz lecke vár a Vasasra, hiszen idehaza az Eger mellett még további erős riválisokat kell megelőznie az elsőség visszahódítása érdekében.

“Régen volt ennyire kiegyensúlyozott az OB 1, erős vagy megerősödött csapatok küzdenek az első 5-6 helyért, s a vidéki bázisok is erősödtek” – jelentette ki a vezetőedző, aki szerint ezért is alaposan felértékelődött a magyar bajnoki cím elérésének feladata.

A tájékoztatón jelen volt Markovits László klubelnök, aki kitért rá, hogy a Vasas az idén százéves, a pólócsapat afféle zászlóshajóként szállítja az eredményeket évek óta, és reménye szerint ez a 2011/12-es szezonban is így lesz.

“Remélem, az aranyat sikerül visszaszerezni, és drukkolok azért is, hogy a jövő nyári olimpián minél több Vasas-pólós kapjon helyet Kemény Dénes válogatottjában” – fogalmazott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik