Az 1891-ben a Kentucky államban található Beaver Damben született játékos 1912-ben mutatkozott az észak-amerikai profiligában, a major League Baseballban. Posztját tekintve shortstop volt, azaz a második és a harmadik bázis között rá hárult tulajdonképpen a legnagyobb védőfeladat a meccseken.
Ray Chapman csapata egyik legjobbja volt, háromszor is 30 százalékkal ütött, többször is vezetette a ligát putoutok tekintetében (ez lényegében egy ütőjátékos kiejtését jelenti), illetve egy ízben az asszisztok terén is ő volt a liga legjobbja.
A sors iróniája, hogy miután megnősült 1920-ban úgy döntött, már csak egy szezont húz le a profik közt. Augusztus 16-án New Yorkban vendégeskedtek az Indiánok, Chapman pedig az ötödik inningben állt fel ütni, Carl Mays volt a dobójátékos. Utóbbi aztán gyorlsabdát választott, ami fejen találta Chapmant, ám annyira hangosat koppant a labda, hogy mindenki azt hitte, az ütője végével találta el a golyót. Mays emiatt fel is kapta a mezőnybe visszavágód játékszert, a védők pedig körbedobták a bázisokon a labdát.
Chapman ugyan még tett két-három lépést, ám összesett, a bal füléből pedig ömleni kezdett a vér. Még megpróbált levánszorogni a pályáról, majd a kispad előtt összeesett. Mondani akart valamit a többieknek, de nem tudott. Tizenkét órával később elhunyt a kórházban.
Ray Chapman volt az MLB történetének második játékosa, aki a baseballozáskor összeszedett sérülésbe halt bele. 1909-ben Doc Powerst is hasonló tragédia érte, ő egy labdát igyekezett elkapni, amikor a pályát szegélyező falnak vágódott nagy erővel. Belső sérüléseket szenvedett, két héttel később pedig életét vesztette.
