Sport

Amerikai arany a triatlon Vk-n, Kovács Zsófia a hetedik

Gwen Jorgensen nyerte a nők versenyét a tiszaújvárosi triatlon Világkupa-futamon, Kovács Zsófia a hetedik helyen végzett.

Az amerikai triatlonos kiváló futóteljesítményének köszönhetően aratta pályafutása első Vk-diadalát, az idén Európa-bajnoki bronzérmes olasz Annamaria Mazzetti előtt. A harmadik az orosz Irina Abiszova lett.

A 71 fős női mezőny verőfényes napsütésben rajtolt el. A 1,5 kilométeres úszás után mintegy 15 fős élboly alakult ki a 40 kilométeres kerékpározásra, amiben egyetlen magyarként ott volt Vanek Margit is, míg az őket nagyjából egyperces hátránnyal követő üldözőcsoportban tekert Kovács Zsófia és Tóth Zsófia.

Úgy tűnt, a győztes az első csoportból kerülhet ki, a zárószám azonban teljesen átrendezte a sorrendet. Jorgensen, aki egyedüliként szakadt le az élboly tagjai közül kerékpáron, elképesztő tempóban vágott neki a négykörös, 10 kilométeres futásnak. Sorra érte utol az élcsoport tagjait, az utolsó 2,5 kilométeres kört pedig már a második helyen kezdte meg, s a végén Mazzettit is lehajrázta. Eközben Kovács az ötödik legjobb futóidőt produkálva szintén szépen feljött, s végül hetedik zárta a Világkupa-futamot.

Eredmény-Triatlon VIlágkupa, Tiszaújváros, nők

1. Gwen Jorgensen (amerikai) 1:59:54 
2. Annamaria Mazzetti (olasz) 2:00:02
3. Irina Abiszova (orosz) 2:00:19
…7. Kovács Zsófia 2:01:10
…14. Vanek Margit 2:01:37
…34. Tóth Zsófia 2:04:21
…52. Dudás Eszter 2:08:40
…56. Forró Zsófia 2:14:40

Ajánlott videó

Olvasói sztorik