Sport

A pólóelnök szerint nem inog a női kapitány széke

Iván Imre Krisztián

2011. 07. 27. 14:35

Martin György elmondása alapján az idei esztendőt a felkészülésnek szentelik, az igazi feladatok jövőre következnek.

A kilencedik helyen fejezte be szereplését a magyar női vízilabda-válogatott, s a honi póló íratlan szabálya szerint rögtön felmerül a kapitánycsere kérdése, ha a nemzeti csapat az adott világversenyen nem kerül be a legjobb négy közé. A helyzet azonban most valamelyest másképp fest.

“Szövetségünk elnökségének álláspontja szerint ezt az évet a felkészülésre szánjuk, s a Világligához hasonlatosan a mostani vb is egyik állomása ennek a felkészülésnek, vagyis az eredmény nem számít – mondta az MTI tudósítójának Martin György, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke Sanghajban, a női pólótorna zárultával. – A jövő januári Európa-bajnokságon kell kivívni a lehetőséget a londoni ötkarikás részvételről döntő, áprilisban esedékes olimpiai selejtezőn való indulásra, azok lesznek az igazi feladatok, hozzáteszem, az egyik nehezebb, mint a másik. Ahhoz például, hogy az olaszországi olimpiai kvalifikációs tornán ott lehessünk, az Eb-n az első ötben kell végeznünk.”

A szövetség első embere hozzáfűzte, hogy a magyar női csapat nagyon fiatal, a játékosok kilencven százaléka a különböző korosztályos világversenyeken minden alkalommal dobogón végzett. “A szövetségi kapitány, Merész András védelmében is hozott “felkészüléspárti” döntésünkben benne van, hogy támogatjuk a fiatalítást, ezen a téren előtte járunk a női póló valamennyi vezető nemzetének, amelyek majd csak a londoni olimpia után lépnek hasonló útra. Nekünk viszont addigra ütőképes csapatunk lesz. A jelenlegi gárdában nyolc vagy kilenc játékosunknak is a sanghaji volt az első világversenyes szereplése a felnőttek között.”

Ami az olimpiai bajnoki címvédő férfiválogatottat illeti, Kemény Dénes csapata bemasírozott az elődöntőbe. “Az általános elvárásnak megfelelően a fiúk bejutottak a legjobb négy közé, az alapcélt tehát már teljesítették. Hozzáfűzném, a miénk az első a csapatsportok közül, amelynek sikerült kvalifikálnia magát a londoni olimpiára. Hogy a folytatásban mit várok? Azt, hogy Kemény Dénes legénysége az elődöntőben a szerbek ellen a korábbiakhoz hasonlatosan halálosan kiélezett meccset vív majd úgy, hogy aztán mi játsszuk a döntőt – nyilatkozta Martin György.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.