Sport

Kizárták Risztov Évát

A vizes vb nyíltvízi versenyeinek során, az olimpiai programban is szereplő 10 kilométeres számban diszkvalifikálták a magyar úszót.

A magyar úszónőnek hivatalosan szabálytalankodás miatt mutatták fel a diszkvalifikálását jelző piros zászlót valamivel a féltáv megtétele után, így nem végezhetett a legjobb tíz között, ami pedig automatikusan olimpiai kvótát ért volna számára a jövő nyári londoni ötkarikás játékokra.

Risztov a magyar idő szerint kedd hajnalban rendezett viadalon 2 és fél kilométernél a 2-3. pozícióban úszott az 56 indulót számláló mezőnyben, és 5 kilométernél is kedvező volt a helyzete, hiszen a 3-5. helyen haladt, amikor az ecuadori versenybíró jelzésére kizárták.

“A mellettem úszó ausztrál Melissa Gorman, miután sárga zászlós figyelmeztetést kapott, eljátszotta, hogy visszahúztam, holott ő volt az, aki előtte többször is fejbe vert” – nyilatkozta az esetről utóbb a Magyar Rádiónak a debreceniek kiválósága.

“Én olimpiai kvótáért jöttem ide, sőt titokban az éremben is bíztam, egy évi munkámat tették most igazságtalanul tönkre. Remélem, a jövő héten, a medencés versenyen több szerencsém lesz, és 1500 méteren tudok valami nagyot alkotni” – mondta szomorúan a magyar versenyző.

A versenyt végül egy brit úszó nyerte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik