Sport

Még vizük sincs az Universiadéra utazó kosarasoknak

Egészen méltatlan körülmények között készülnek a magyar kosaras fiatalok a nemsokára kezdődő egyetemi világjátékokra.

A magyar férfi egyetemi/főiskolás kosárlabda-válogatott huszonegy év után ismét rész vesz az Universiadén. A BB1.hu portál összefoglalói alapján ugyanakkor cseppet sem ideális az a helyzet, ahogyan a mieink készülnek a nagy viadalra. Kmézics Zorán, a csapat szakmai munkájáért felelős szövetségi edző elmondta, nagyon nehéz volt megszervezni a gyulaházi edzőtábort.

A csapatnak gyakorlatilag nincsenek labdái, gyúrói, nem áll rendelkezésre jég és víz, a játékosok papírjai nincsenek rendben (Kínában lesz a torna), a belgrádi edzőmeccset le kellett mondani, mert nem volt busz, amely elszállítja a fiúkat a helyszínre.

A shenzeni Universiadét augusztus 12. és 23. között rendezik. A magyar válogatott a spanyolokkal, az oroszokkal és az Egyesült Államokkal (!) is összecsaphat.

Vereb József, a Szolnok és az Universiade-válogatott technikai vezetője a kosaras portálnak elmondta, az Olaj együttesének vezetősége segíti ki a csapatot mintegy 2 millió forinttal. A csapat ennek megfelelően el tud utazni Szerbiába egy edzőmeccsre, és tud edzeni a szerb U18-as válogatottal is. A Nyíregyháza együttese labdákat ajánlott fel a fiúknak

Sterbenz Tamás csapatvezető elmondta, a Kínába utazás költségei megvannak, azt egy külsős szponzor fedezi, a szövetség pedig mindent megtesz majd a megfelelő felkészüléshez.

A jelenlegi keret:
Kinter György (ZTE), Helmeczi András (SKC), Sárkány Zoltán (IBS), Szabó Péter (Komarno), Ugaros Máté (SKC), Mohácsi Máté (NYKK), Kovács Ákos (ASE), Kovács Péter (PVSK), Tóth Ádám (USA), Vass Viktor (Factum).
Akiket még várnak: Baki Gergely (ZTE), Kiss Kornél (Kaposvár), Cseh György (Körmend)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik