Sport

Elhunyt a Szolnok és az Alba egykori kosarasa

Sinisa Radonjic súlyos betegség után hunyt el. Pályafutása végén a salgótarjáni kosárlabdáért dolgozott, és hazánkban is telepedett le.

A szerb (jugoszláv) származású Sinisa Radonjic Magyarországon a Szolnoki Olaj és az Albacomp játékosaként szerepelt a magyar kosárlabda élvonalában. Két éve tartó betegség végén hunyt el.

Radonjic 1963-ban született Titov Vrbasban, 1978-től kosarazott, Újvidékre került. Onnan lett jugoszláv ifi válogatott. 1987-ben igazolt a Szolnoki Olajhoz, amellyel az NB 1 A-csoportjába került. Földi Sándor volt ekkor az Olaj edzője. A városban ismerkedett meg feleségével, akivel 1990-ben össze is házasodtak – tekint vissza pályafutására a BB1.hu oldal.

Szegedre, majd a szerb Profii Color Pancevo csapatához került a drukkerek által csak Jerrynek becézett kosaras. A délszláv háború miatt tért vissza hazánkba, először Salgótarjánba, majd Székesfehérvárra. 1993-ban itt kapta meg a magyar állampolgárságot, rá egy évre megszületett lánya is.  Ezután Szolnokon, majd Salgótarjánban és Egerben dolgozott másodedzőként, szervezőként. Egy ideje Tószegen élt családjával.

A két évvel ezelőtt felfedezett betegség után többször is lehetett bízni teljes gyógyulásában, de végül szervezete július 6-án feladta a harcot. Temetése a szolnoki római katolikus temetőben lesz július 18-án.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik