Sport

Svéd vezetőedző Miskolcon

A Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapatának vezetése Kjell G. Lindqvistet bízta meg a szakmai munka irányításával.

A boon.hu cikke szerint a korábbi tréner, Bob Dever személyes okok miatt nem kívánta folytatni a munkát Miskolcon, így Egri István klubelnöknek új vezetőedző után kellett néznie.

Egri a megyei portálnak elmondta, számos jelöltet ajánlottak a vezetők figyelmébe, de voltak önként jelentkezők is, így volt miből válogatni. A válogatás során végül Kjell G. Lindqvistre esett a választás, akivel már a múlt héten tárgyaltak Miskolcon, végül az egyezség is létrejött.

A 45 esztendős Lidnqvist 22 éve edzősködik, eddig hat bajnoki aranyat nyert pályafutása során. 2000-ben a norvég elitligában a harmadik helyig vezette a Trondheim gárdáját, azért ki is érdemelte az év edzője kitüntetést.

A svéd vezetőedző a boon.hu-nak elmondta, a csapategységben bízik, és a négysoros rotációra esküszik. A miskolci viszonyokkal rendkívül elégedett, még ausztriai szerepvállalása idején is kevés hasonlóan színvonalas jégcsarnokhoz volt szerencséje, mint a borsodi városban. Lindqvist július végéig alakítaná ki az MJJSE keretét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik