Ő magát nem kis iróniával a vonalazás, a gyep, a sarokzászló meg a kapufa mellett szintén a játék tartozékának tekintette.
A bírói vizsgát 16 évesen, főgimnáziumi igazgatói és belügyminiszteri engedéllyel tette le, ötvenévesen vonult vissza. Az alig 65 kilós sportember kiválóan beszélt angolul, ez tette lehetővé nemzetközi karrierjét. Ennek kezdetéről így beszélt: “Engem a londoni olimpia előtt tolmácsnak küldtek ki két olyan csodálatos magyar játékvezetővel, akiknek, hogy a táskáját vigyem, arra sem voltam méltó… És annak ellenére, hogy a legkisebb inkorrektséget is elkövettem volna velük szemben, az olimpián már én szerepeltem, és nem ők! Az angol szövetség elnöke, Sir Stanley Rous ugyanis kijelentette: számára elsősorban az a fontos, hogy beszélni tudjon a kiválasztott játékvezetőkkel, a többi csak ráadás.”
Így lett Zsolt István a világ egyik leghíresebb bírója, az első “nagy” magyar játékvezető. 1951-ben már FIFA-bíró volt, három világbajnokságon és négy olimpián dirigált, több mint 200 magyar bajnoki és 50 nemzetközi válogatott mérkőzést vezetett. 1954-ben, Svájcban, mindössze 33 évesen fújta először a sípot a magyarok számára fájó emlékű világbajnokságon, ahol partjelzőként szerephez jutott az Ausztria-Uruguay bronzmeccsen.
1958-ban, Svédországban állítólag a sportdiplomácia miatt esett el a finálétól, a németek fúrták meg, mert egyik játékosukat kiállította, ezért azzal vádolták, hogy bosszút állt az 1954-es elvesztett döntőért.
1966-ban ő vezette az angol-uruguayi nyitómérkőzést, nagy álma, a vb-döntő vezetése azonban nem valósult meg, nem mellékesen azért, mert abban az időben a világversenyeken nemcsak hogy ott volt, de főszerepet is játszott a magyar válogatott. Négy olimpián is bíráskodott, 1952-ben a helsinki, 1960-ban a római, 1964-ben a tokiói és 1968-ban a mexikói játékokon. 1965-ben a KEK, a következő évben az UEFA Kupa elődjének számító Vásárvárosok Kupájának döntőjét vezette.
A korrekt játékvezetőt 1965-ben az UNESCO által alapított Fair Play-díjjal tüntették ki. Az aktív bíráskodástól 1971-ben a Bp. Honvéd-Újpesti Dózsa mérkőzéssel búcsúzott, ugyanabban az évben utolsó nemzetközi mérkőzése az induló UEFA-kupa akkor megszűnő elődje, a Vásárvárosok Kupája záró gálameccse volt az első győztes Barcelona és a ’71-es első Leeds United között. Visszavonulása után 1974-től az MLSZ elnökségének tagja, 1974 és 1979 között az MLSZ Játékvezető Bizottságának elnöke volt.
Élményeit sikeres könyvekben örökítette meg: A pálya közepén, A labda másik oldala, Fészekrakás Észak-Amerikában, Az ott lent Amerika, A szöuli különgép.
A játékvezetés mellett 1945-től 40 éven át a Nemzeti Színház ügyelője, majd főügyelője volt, mély barátság fűzte Kálmán György Kossuth-díjas színművészhez. Puritánul élt, minden energiáját a játékvezetésre fordította. Zsolt István 1991. május 7-én hunyt el.
