Sport

David Haye magángéppel repülne a wimbledoni döntőre

David Haye a szombat esti, Vlagyimir Klicsko elleni hamburgi összecsapás másnapján már Wimbledonban szurkolna Andy Murray-nek.

A brit bunyós hisz benne, hogy Murray legyőzi Feliciano Lopezt a negyedöntőben, a négy között pedig a címvédő Rafael Nadalt is. Haye annyira bízik Murray-ben, hogy magángépen akar vasárnap Londonba repülni, a helyszínen szorítani skót haverjának.

„Az a tervem, hogy a Klicskótól elnyert IBF-, WBO-, meg az eddig is engem illető WBA-övet felpakolom egy bérelt magángépre, és vasárnap már a helyszínen fogok drukkolni Andy-nek. Nagyszerű lenne, ha mindketten örömet tudnánk okozni a hétvégén a briteknek – mondta Haye, aki gyorsan össze is hasonlította a bunyót és a teniszt. – Az én meccseim maximum 36 perc terhelést jelentenek, mi ez például egy wimbledoni döntőt vívó játékos kéthetes küzdelméhez képest…”

Haye Murray sikerét arra alapozza, hogy a skót nyert már itt-ott az összes top játékos ellen, így most simán összejöhet egy jó sorozat Wimbledonban is.

Haye megtalálta a közös pontot a tenisz és a bunyó között is.

„A megfelelő időben és helyre kell helyezni az ütéseket… – így David Haye, aki a szombati, hamburgi gálán le akarja darálni a fiatalabbik Klicskót.

A szakma a nagyobb, erősebb és rutinosabb ukránt valamivel esélyesebbnek tartja borzasztó erejű elsőkezes baljai miatt a nála gyorsabb Haye-nél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik