Sport

Megvan Kemény Dénes vb-kerete

A férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte 19 fős keretét, amely a jövő héten megkezdi a felkészülést a júliusi, sanghaji világbajnokságra.

A magyar férfi vízilabda válogatott hivatalos weboldalán, a vlv.hu-n jelent meg a névsor. Helyet kapott a csapatban négy, egyenként egyformán háromszoros olimpiai bajnok is: a kapus Szécsi Zoltán, továbbá a szintén egri, frissiben magyar bajnoki címet szerzett Biros Péter, a Vasas balkezes klasszisa, Kiss Gergely és az olasz Pro Reccónál légióskodó Kásás Tamás.

Ugyancsak bekerült a keretbe a kétszeres ötkarikás aranyérmesek közül Kásás csapattársa, Madaras Norbert, míg az egyszeres olimpiai bajnokok sorát a listán Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Steinmetz Ádám és a horvát Primorje Rijekát erősítő Varga testvérpár, Dániel és Dénes alkotja. Hiányzik ugyanakkor a Honvéd kétszeres olimpia első hálóőre, Gergely István.A

“A keret összeállításánál az egyik szempont az volt, hogy az előző kétévihez képest több tapasztalt, már kipróbált játékosra számíthassak, mert nagyon fontos világversenynek tekintem az idei világbajnokságot” -– mondta el a vlv-nek a háromszoros olimpiai bajnok válogatott szakvezetője. “Nagyon erős átfedések vannak a posztokat tekintve, amivel többek között azt szeretném elérni, hogy menet közben ne kelljen játékost behívni, mint tavaly” – tette hozzá Kemény Dénes.

A világbajnokságra készülő keret:
Kapusok: Baksa László, Nagy Viktor, Szécsi Zoltán
Mezőnyjátékosok: Biros Péter, Bundschuh Erik, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás, Kis Gábor, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Steinmetz Ádám, Szivós Márton, Török Béla, Varga Dániel, Varga Dénes, Varga II. Zsolt, Vámos Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik