Sport

Kiesés szélén a Lakers

A kétszeres címvédő Los Angeles Lakers Dallasban is kikapott, így a Mavericks már 3-0-ra vezet a két csapat párharcában, az NBA rájátszásában.

A Lakers már két meccset is bukott a Staples Centerben, magyar idő szerint péntek hajnalban pedig megkezdte dallasi vendégjátékát. A hazai csapat kezdett jobban, Dirk Nowitzki megállíthatatlannak tűnt, a német erőcsatár szinte mindenhonnan bedobta, Phil Jackson fiai azonban megrázták magukat és az utolsó negyedet már hatpontos előnyből várták.

Ez sem volt elég a regnáló bajnoknak (amely az eltiltott Ron Artest nélkül volt kénytelen kiállni), a Mavericks pedig 98-92-re nyerni tudott, Nowitzki 32 ponttal zárt. Pau Gasol továbbra is gyengélkedik Los Angeles-i oldalon, a spanyol világbajnokot többször is leteremtette Jackson edző.

Mindeközben a Chicago Bulls az MVP (Legértékesebb játékos) formában játszó Derrick Rose vezérletével visszaszerezte az Atlanta Hawks ellen a pályaelőnyt, miután simán hozni tudta első atlantai mérkőzését. Rosse 44 pontot dobott, mellé kiosztott hét asszisztot is.

Eredmények – NBA, főcsoport-elődöntők, 3. mérkőzés
Kelet:
Atlanta Hawks – Chicago Bulls 82-99
A párharc állása: 2-1 a Chicago javára.
Nyugat:
Dallas Mavericks – Los Angeles Lakers 98-92
A párharc állása: 3-0 a Dallasnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik