Sport

Újabb Miami-siker a Boston ellen

Második hazai mérkőzését is megnyerte a Heat, míg az Oklahoma egyenlített a Memphis ellen az NBA főcsoport-elődöntőjében.

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság Keleti főcsoportjának elődöntőjében a Miami Heat ismét nyerni tudott a Boston Celtics ellen, ezzel már 2-0-ra vezet az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.

A negyedik negyedben még 80-80-at is mutatott az eredményjelző, ekkor azonban a hazaiak egy 14-0-ás rohammal a maguk javára fordították a mérkőzést, és végül 102-91-re diadalmaskodtak.

A Heat nagy hármasát nem lehetett tartani, LeBron James 35 pontot szórt, Dwyane Wade 28-ig jutott, míg Chris Bosh 17 pontja mellett 11 lepattanót is összeszedett.


Nyugaton az Oklahoma City Thunder győzelmével 1-1-re alakította a Memphis Grizzlies elleni párharca állását. A Thunder a kezében tartotta a mérkőzést, már 21 ponttal is elmentek a záró negyedben, a vége valamivel szorosabb, 111-102 lett.

A mezőny legeredményesebbje 26 pontjával az Oklahomában szereplő Kevin Durant volt.

Eredmények – NBA, főcsoport-elődöntők
Kelet:
Miami Heat – Boston Celtics 102-91
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2-0, a Miami javára.
Nyugat:
Oklahoma City Thunder – Memphis Grizzlies 111-102
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1-1.

Az alapszakaszgyőztes Chicago Bullst erősítő Derrick Rose-t választották az NBA 2010/2011-es alapszakaszának legjobbjává (MVP). A 22 éves irányító minden idők legfiatalabb MVP-je lett, harmadik profi szezonjában átlagosan 25 pontot és 7,7 gólpasszt termelt, amivel oroszlánrészt vállalt abban, hogy a hatszoros bajnokcsapat 62/10-es győzelmi mérleggel zárta az alapszakaszt.

A 120 újságíró részvételével rendezett szavazáson 113-an tették Rose-t az első helyre, így 1182 pontot kapott, és utcahosszal megelőzte az orlandói Dwight Howardot (643 pont), a legutóbbi két idény MVP-jét, a miami LeBron Jamest (522) és a címvédő Los Angeles Lakers sztárját, Kobe Bryantet (428). Legutóbb 2005-ben, Steve Nash megválasztásakor akadt példa az NBA-ben arra, hogy olyan játékos szerezze meg az MVP-címet, aki az előző évben szavazatot sem kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik