Sport

Döntőbe juthat a Győr

Váci győzelmük esetén Görbiczék készülhetnének a női kézilabda NB 1 fináléjára.

Ma este hat órától Vácott lép pályára a bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC, és mivel a zöld-fehérek az elődöntő első felvonását hazai pályán 24-18-ra megnyerték, egy újabb sikerrel eldöntenék a két nyertes mérkőzésig tartó párharc sorsát.

Az ETO játékosai közül többen is nemzeti csapatukban szerepeltek az elmúlt héten, emiatt csak két napja tudtak ismét teljes létszámban együtt készülni. “Csak kedden tudtunk újra együtt edzeni, de komoly gondok nincsenek, hiszen az itthon maradókkal is sokat dolgoztunk a múlt héten, amíg a többiek a válogatottaknál jártak. Egyértelműen a győzelem a célunk, hiszen a csapatnál alapvető cél a bajnoki cím megszerzése” – vezette fel a találkozót Konkoly Csaba vezetőedző a gyorietokc.hu honlap kérdésére.

A Németh András által irányított Syma-Vác csapatának bravúrra lenne szüksége az egyenlítéshez, még úgy is, hogy Simona Spiridon sérülése miatt már nem állhat a Győr rendelkezésére a női kézilabda-bajnokság hátralévő mérkőzésein.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik