Sport

Megéghet a Philadelphia és az Anaheim

A Buffalos Sabres és a Nashville Predators is idegenben tudott nyerni az NHL rájátszásának első körében, így 3-2-re vezetik párharcukat.

Ráadásul mind a két csata hét-hét gólt és hosszabbításos győzelmet hozott – nem voltunk híján az izgalmaknak.

A Buffalo Sabres például már hárommal is vezetett Philadelphiában (bő negyed óra kellett ehhez a vendégeknek), a Flyers azonban az utóbbi idők nagy feltámadásaihoz hasonlóan hosszabbításra mentette a mérkőzést, a ráadásban azonban ezúttal elmaradt a csoda, Ennis gólja döntött. A Buffalo hetedik, a Philadelphia második kiemeltként jutott a rájátszásba.

A Nashville Predators történelmi tettre készül, ugyanis az Anaheim legyőze után 3-2-re vezet a párharcban, márpedig a franchise 1998 óta íródó történelme során még sosem sikerült a klubnak túlélnie az első kört, tavaly például épp a végső győztes Chicago Blackhawks bizonyult túl nagy falatnak.

Eredmények, főcsoport-negyeddöntők:

Kelet:
Philadelphia Flyers – Buffalo Sabres 3–-4 – hosszabbítás után
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2-–3

Nyugat:
Anaheim Ducks – Nashville Predators 3–-4 – hosszabbítás után
A párharc állása: 2–-3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik