Sport

Garnett vezérletével nyert a Boston

A Boston Celtics együttese már 2-0-ra vezet a New York Knicks elleni párharcban, a rájátszás első körében.

Az első mérkőzésen Ray Allen volt a hős, a védő akkor egy hármassal döntötte el a mérkőzést nem sokkal a vége előtt, most pedig egy másik veterán, Kevin Garnett nyújtott nagyot a végjátékban: az erőcsatár előbb 14 másodperccel a rendes játékidő letelte előtt kosarat dobott, majd megszerezte a labdát a vendégektől, övéi végül 96-93-ra nyertek.

Rajon Rondo is kitett magáért, karriercsúcsnak számító 30 pontot szerzett, ugyanakkor a meccs legeredményesebb játékosa a 42 pontot hintő Carmelo Anthony volt (lekapott mellé 17 lepattanót is) – a Denvertől érkezett játékos egyedül maradt, Amare Stoudemire háta rakoncátlankodni kezdett, így ő nem lépett pályára a második félidőben, míg Chauncey Billups az egész mérkőzést kihagyta.

Keleten még egy mérkőzést rendeztek a magyar idő szerint szerda hajnali játéknapon, az Orlando Magic Dwight Howard újabb elképesztő teljesítményének köszönhetően ezúttal legyőzte az Atlanta Hawkst, a sorozatban harmadszor is az év védőjátékosának választott center 33 pontot és 19 lepattanót szerzett. A túloldalon Jamal Crawford a padról beszállva 25-ig jutott.

Egy nyugati összecsapásra is sor került, a Dallas Mavericks a második meccsét is hozta a Portland Trail Blazers ellen, Dirk Nowitzki 33 ponttal terhelte meg a vendégek hálóját. A texasiak 2-0-ra vezetnek a párharcban, igaz a csapatok most átmennek az NBA-szerte rettegett Rose Gardenbe.

Az alapszakasz legjobb hatodik emberének Lamar Odomot, a Los Angeles Lakers világbajnok kosarasát választották.

Főcsoport-negyeddöntők, 2. mérkőzések:

Kelet:
Boston Celtics-New York Knicks 96-93
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2-0 a Boston javára.

Orlando Magic-Atlanta Hawks 88-82
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1-1.

Nyugat:
Dallas Mavericks-Portland Trail Blazers 101-89
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2-0 a Dallas javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik