Sport

Visszavenné a pályaelőnyt az Atomerőmű

A paksiak nagy meglepetésre hazai pályán kikaptak a ZTE ellen a férfi kosárlabda NB1 rájátszásában, másodjára javítanának.

Az anyagi nehézségek miatt már egy ideje légiósok nélkül szereplő ZTE a rájátszás eddigi legnagyobb meglepetéseként 21 pontos győzelmet aratott az alapszakaszban harmadik helyen végző Atomerőmű ellen a bajnokság negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Holnap a Paks visszavágásra készül, de Völgyi Péter csapata biztosan nem adja majd könnyen magát. A Zalaegerszeg vezetőedzője a BB1.hu-nak elmondta, ellenfelük egyértelműen esélyesebb, de bíznak abban, hogy a közönségük segítségével másodszor is győzhetnek. Kámán Tamás szereplése kérdéses, ez nehezítheti a ZTE dolgát.

Horváth Imre, a Atomerőmű edzője szerint csapata szombaton nagyon gyenge napot fogott ki, míg ellenfelük extra teljesítményt nyújtott. Mint fogalmazott, sokszor kínos mosollyal nézték vissza, hogy mit csináltak a pályán, de a második felvonáson vissza kell venniük a pályaelőnyt.

A többi három párharcban nem született meglepetés már az első körben sem, a Szolnok, a Körmend és az Albacomp is előnyből várja a keddi folytatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik