Sport

A Szeged is kiesett a BL-ből

A magyar csapat már az első félidőben nagy hátrányba került, nem volt esélye a fordításra a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.

A Szeged a nyolcaddöntő első összecsapásán hazai pályán kapott ki 27-26-ra, ezzel meglehetősen nehéz helyzetbe került a párharcban.

A mai visszavágó elején a németektől Fahlgren, a magyar csapattól Katzirz nyitott két-két góllal. A Szeged védekezése meglehetősen szellős volt, három góllal el is húztak a hazaiak. A magyar bajnoki második hiába próbálkozott, a Flensburgnak szerencséje is volt a góljainál, míg Beutler jól védte a kapujukat, így folyamatosan növelte előnyét a vendéglátó.

Eggert Jensen irányításával a Flensburg tízgólos előnyre tett szert az első félidőben, így a Szeged számára fényévnyi távolságba került a negyeddöntőbe jutás kiharcolása.

Törő Szabolcs góljainak köszönhetően a második félidőben tartotta a távolságot a magyar csapat, de közelebb lopózni hosszútávon nem sikerült. A 44. percben Maxim Butenko kapott piros lapot, tovább nehezítve így Skaliczki László dolgát.

A párharc végkimenetele szempontjából ekkor sok kérdés már nem maradt, a Flensburg még aprólékosan növelte az előnyét, végül 13 gólos sikert aratott. Eggert Jensen egymaga 14 találatot jegyzett.

A Veszprém után a Szeged is elbúcsúzott a Bajnokok Ligájától, így nem maradt magyar csapat a sorozatban.

Eredmény:

Flensburg – Pick Szeged 33-20 (18-8)
Továbbjutott a Flensburg, 60-46-os összesítéssel.

Flensburg: Beutler, Rasmussen (kapusok), Bösen 3, Dibbert, Carstens 1, Eggert Jensen 14 (6), Fahlgren 3, Heinl 3, Karlsson, Knudsen, Mocsai 2, Mogensen 1, Svan Hansen 4, Szilágyi 2. Vezetőedző: Ljubomir Vranjes.

Szeged: Mikler, Tatai, Tóth (kapusok), Bajorhegyi 1, Baláz 2, Butenko 1, Grünfelder, Herbert 3, Katzirz 2, Lékai 2, Nagy, Sulc 1, Teimel, Törő 7 (2), Vadkerti, Zubai 1. Edző: Skaliczki László.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik