Sport

Anthony nem a levegőbe beszélt

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2011. 03. 29. 08:23

A New York Knicks együttese hosszabbításban győzte le az Orlando Magicet az NBA legutóbbi játéknapján.

A Denver Nuggetstől nagy csinnadratta közepette érkező Carmelo Anthony a minap tett egy igencsak megosztó nyilatkozatot, melyben azt taglalta, hogy nem az ellenfelekben kell keresni az utóbbi sikertelen széria okát, ők maguk bukják el sorra a nyerhető mérkőzéseket.

Magyar idő szerint kedden hajnalban a Magic látogatott a Madison Square Gradenbe, ahol egy rendkívül kiélezett összecsapást láthatott a publikum, a felek nem nagyon tudtak ellépni egymástól, Jason Richardson pedig angyali nyugalommal vágott egy távoli hármast a rendes játékidő utolsó másodperceiben, jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásban aztán az első kulcsmomentum 1:17-el a vége előtt jött el, amikor az ismét remek napot kifogó Dwight Howardra (29 pont, 18 lepattanó) a támadó oldalon befújtak egy faultot, ez pedig a hatodik volt neki, kénytelen volt leülni – a vitatható ítélet hallatán eldobta a labdát, megkapta szezonbeli 17. technikaiját, ezzel vezeti az erre vonatkozó rangsort, illetve ki kell hagynia a következő meccset.

Nem sokkal később Anthony és Richardson kakaskodott egymással, csak az utóbbi gáncsolását látták a játékvezetők, így érvénytelenítették Hedo Türkoglu hármasát, a New York pedig végül behúzta a meccset. Carmelo Anthony legjobb meccsét zárta New Yorkba érkezése óta, 39 pontja mellé lekapott 10 lepattanót, Amare Stoudemire 20 egységgel szállt be a közösbe.

Roy Hibbert 26 pontjával a rájátszásért küzdő Indiana Pacers nagyon fontos győzelmet aratott a Boston Celtics ellen, ugyanis az üldözők közül a Charlotte Bobcats egy hajszállal felülmúlta a Milwaukee Buckst, azaz kíméletlenül tapad Grangerékre.

Kikapott a keleti első Chicago Bulls, amely Philadelphiát fogadta egy sima zakór erejéig, de a ligaelső San Antonio Spurs is elhasalt, a Sarkantyúsokon a Portland Trail Blazers fogott ki. Gregg Popovich legénységének figyelnie kell, nehogy túlságosan rápihenjen a rájátszásra, a texasi gárda ugyanis sorozatban negyedszer zakózott, a Los Angeles Lakers ugyanakkor az All-Star hétvége óta menetel, így oda lehet az első hely és az ezzel járó kiváltságok – pályaelőny az egész playoffban.

A Washington Wizards elkönyvelhette szezonbeli második idegenbeli sikerét, a fővárosiak a Utah Jazzt verték hosszabbításban, az újonc John Wall volt a siker fő letéteményese.

Eredmények:
Charlotte Bobcats – Milwaukee Bucks 87-86
Indiana Pacers – Boston Celtics 107-100
New York Knicks – Orlando Magic 113-106 – hosszabbítás után
Chicago Bulls – Philadelphia 76ers 85-97
San Antonio Spurs – Portland Trail Blazers 92-100
Utah Jazz – Washington Wizards 95-100 – hosszabbítás után

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.