Sport

Veresége ellenére első a Győr

A Győri Audi ETO KC hazai pályán 24-18-ra kikapott a norvég Larvik együttesétől a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének zárófordulójában, ennek ellenére csoportelső lett.

A győriek azzal a tudattal léphettek parkettre, hogy még egy nyolcgólos vereség esetén is megnyerik csoportjukat. Magyar szempontból rémálomszerűen kezdődött az összecsapás, a norvégok gyors indítások után egy 4-0-ás rohanással kezdtek. Konkoly Csaba együttese ennek ellenére pillanatok alatt összekapta magát, és egyenlített (5-5). Ekkor újabb hullámvölgy következett (5-8), ami azt jelentette, hogy előről kezdhette a kapaszkodást a magyar bajnok. Az időkérés során a hazai szakvezető a lerohanások elleni védekezésre hívta fel a figyelmet, ám tanácsát nem fogadták meg a játékosok, a következő idényben már győri színekben szereplő Löke ugyanis kétszer is “meglógott” (6-11). Egy perccel a szünet előtt kettős emberelőnybe került a Győr, így három gólra megközelítette északi riválisát.

A szünet után a lett bírók több győri kiállítással is “megtolták” a Larvik szekerét, a lehetőséget ki is használták a norvégok, és közel kerültek (10-17) a csoportelsőséghez. A magyar csapat tanácstalanul játszott, ám Amorim két gólja friss lendületet és némi megnyugvást hozott (13-19). Öt perccel a vége előtt hat góllal vezetett a norvég gárda, így még volt miért izgulnia a hazai publikumnak. Szerencsére a norvégok nem “szakadtak bele” abba, hogy elérjék a kilencgólos differenciát, így meglett a magyaroknak a csoportelsőség.

A másik csoportból a montenegrói Buducnost Podgorica és a spanyol Itxako Navarra küzd az első helyért. Az a találkozó 19:30 órakor kezdődött, a montenegróiaknak hat góllal kell nyerniük ahhoz, hogy megnyerjék a csoportot. A Győr a másik csoport másodikjával találkozik a folytatásban.

A Győr utoljára 2008. november 9-én kapott ki saját csarnokában, akkor a dán Ikasttól.

A másik csoportban a montenegrói Buducnost Podgorica és a spanyol Itxako Navarra küzdött az első helyért, amelyet végül előbbi szerzett meg, miután nyolc góllal legyőzte riválisát. A Győr így a második Itxako Navarra együttesével találkozik a folytatásban. Az elődöntő első mérkőzését április 9-10-én játsszák Spanyolországban, a visszavágókra egy héttel később kerül sor Győrben.

Női BL, középdöntő, II. csoport, 6. (utolsó forduló)
Győri Audi ETO KC-Larvik (norvég) 18-24 (9-12)
magyar gólszerzők: Amorim 5, Bradeanu 4/1, Spiridon 3, Görbicz 2/2, Vérten 2, Mraviková, Orbán 1-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik