Sport

A Dab.Docler jutott a döntőbe

A dunaújvárosi férfi jégkorongcsapat a Jégpalotában győzte le a Vasast 3-2-re, ezzel bejutott az ob I fináléjába.

Igen kiélezett volt az egész párharc, amit a Dab.Docler és a Vasas vívott egymással, egészen az utolsó összecsapásig a hazai csapat hozta a soros meccset, így az ötödik, mindent eldöntő mérkőzésen dőlt el a továbbjutás sorsa.

A Dunaújváros át tudta menteni szombaton mutatott jó formáját vasárnapra is, Magosi és Szilassy révén már bő tíz perc után kettővel vezettek, majd a második harmadban Hegyi is beksözönt, elúszni látszott a sorozat a Vasasnak.

A fővárosiak a záró etapban ugyan szorossá tették az összecsapást, Makinen gólja azonban három másodperccel a játékidő letelte előtt érkezett, azaz későn hajrázott a piros-kék együttes, a Dab.Docler jutott a döntőbe, ahol a megyei rivális Sapa Fehérvár AV19 együttese lesz az ellenfél. A finálé az egyik fél negyedik győzelméig tart.

A bajnokság bronzérmese így a párharcot elveszítő Vasas lett, a negyedik helyen a Miskolci Jegesmedvék csapata zárt.

Ob I, elődöntő, 4. mérkőzés:
Vasas-Dab.Docler Dunaújváros 2-3 (0-2, 0-1, 2-0)
A párharc végeredménye: 3-2 a Dunaújváros javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik