Sport

A Miami nyerte a floridai rangadót

A San Antonio Spurs egy utolsó pillanatban esett kosárral verte a címvédő Los Angeles Lakerst a nyugati slágermeccsen.

Ugyan csak három mérkőzést rendeztek pénteken hajnalban az észak-amerikai kosárlabdaligában, mégis két csúcsrangadót követhettek figyelemmel a sportág szerelmesei.

Elsőként az Orlando Magic fogadta a szomszédvár sztárcsapatát, a Miami Heatet. Dwyane Wade (akit egy ízben Dwight Howard csúnyán lenyomott a földre, egy kis ápolás után azonban folytatni tudta) és Chris Bosh sem élete meccsét játszotta a rivális ellen, a gárda erősségét mutatja, hogy egy Lebron jamest is fel tudnak mutatni, aki ezúttal 51 pontot szórt, mellé lekapott 11 pattanót, illetve kiosztott nyolc gólpasszt – csak háromszor adta el a labdát ezúttal.

A Magic csak az utolsó negyedben tudta szorossá tenni az összecsapást, Howard 17 pontja és 16 lepattanója ezúttal kevésnek bizonyult. Érdekesség, hogy ezúttal háromszor is leblokkolták a Supermant, egyszer-egyszer ráadásul James, illetve Wade.

A listavezető San Antonio Spurs a regnáló bajnok Los Angeles Lakers otthonában vendégszerepelt és csikart ki egypontos győzelmet, a sikert a veterán Antonio McDyess szállította: történt, hogy az utolsó másodpercekben Tim Duncan egy tempóval próbálkozott, a labda azonban a gyűrű tövéről a mezőnybe vágódott vissza, a sokat megélt kosaras azonban még időben a gyűrűbe tudta paskolni azt.

Tony Parker 21 pontot jegyzett, míg a túloldalon Kobe Bryant 18 mezőnykísérletéből csak ötöt tudott értékesíteni.

McDyess kosara:

A két nagy rangadó mellett kissé háttérbe szorult a Golden State Warriors és a Milwaukee Bucks összecsapása, a hazai pályán szereplő Oakland-i csapat Monta Ellis és Stephen Curry vezérletével nyert hat ponttal. A két kosaras összesen 15 egységet szerzett az utolsó bő négy és fél percben.

Eredmények:
Orlando Magic – Miami Heat 100-104 (26-30, 19-25, 18-24, 37-25)
Golden State Warriors – Milwaukee Bucks 100-94 (18-22, 28-25, 26-26, 28-21)
Los Angeles Lakers – San Antonio Spurs 88-89 (18-22, 24-20, 21-24, 25-23)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik