A Magyar Úszó Szövetség főtitkári feladatait a jövőben már nem Ruza József látja el, hiszen nemrégiben bejelentette visszavonulását.
A szervezet szerint a kandidálásokat egy négytagú bizottság bírálja el, majd az elnökség a jövő héten dönt a kinevezésről.
Ruza József először 1977 és 1987 között volt főtitkára a szövetségnek, mostani tisztét pedig 1992 óta látta el, és az összesen csaknem három évtized a maga nemében világ- és Európa-csúcsnak számít.
Szabó Tünde Egerszegi Krisztina mögött az örök második szerepét töltötte be a hátúszók között, és érdekes, hogy Deutsch Tamás is ebben a versenyszámban számított eredményes versenyzőnek.