Sport

Összefogással menekült meg a kecskeméti röpicsapat

Méghozzá a bajnokságból történő kizárástól. A klub végül befizette a kétmillió forintot a röplabda szövetség kasszájába.

Ahogyan arról már többször is írtunk, nagy bajba került a Kalo-Méh Kecskemét SE férfi röplabdacsapata. A CEV Kupából búcsúzó együttesnek Szibériába kellett volna utaznia, hogy lejátssza Challenge Cup mérkőzését, de ezt a klub nem vállalta be, mert az utazás majdnem 4 millió forintba került volna, és a szakmai vezetés szerint nem is szolgálta volna az együttes fejlődését.

A Magyar Röplabda Szövetség még az idénykezdet előtt döntött úgy, hogy az a csapat, amelyik nem indul el a nemzetközi kupákban, pontlevonást kap. A bajnoki és kupaezüstérmes Kecskemét végül elindult, de a hotVolleys elleni CEV-kupa vereség után már nem vállalkoztak a következő megmérettetésre.

Tudták, a nemzetközi szövetség mindezt büntetéssel “honorálja”, az összeg pedig 7000 euróra rúgott. Ezt a magyar szövetség kipengette, így a kecskemétieknek január 10-ig a magyar szervezet számára kellett elutalnia a pénzt.

Sokáig úgy tűnt, ez nem sikerül, végül példátlan összefogással mégis: az összeg egyik felét a T.O.M. Controll Kecskeméti KSE férfi kosárlabdacsapata adta kölcsön Karagics Mátyás együttesének, a másik felét pedig a város élvonalbeli kézilabdacsapatának névadó szponzora, a Pajor Pálinka előlegezte meg.

Az alapszakasz győztese, a Kecskemét így folytathatja a küzdelmeket a röplabda-bajknokságban

AJÁNLOTT LINK:

KSE-s összefogás a röpisekért (kesport.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik