Sport

Nagy győzelmet aratott a Heat

A Miami kosárlabdacsapata vesztettnek tűnő mérkőzést nyert meg a Portland Trail Blazers ellen az NBA-ben, Lebron James 44 pontot dobott.

Elképesztő formában van a bajnokságot eléggé visszafogottan kezdő Miami Heat, a floridai alakulat ugyanis az elmúlt 22 meccsén 21. győzelmét aratta, sorozatban pedig már kilencnél járnak Wade-ék.

A meccs hőse ezúttal Lebron James volt, aki egymaga 44 pontot vállalt a Portland legyőzéséből, emellé még 13 lepattanót és hat gólpasszt is jegyzett (hat eladott labda mellett). A nagy hármasból Dwyane Wade is sokoldalú játékot nyújtott a hosszabbításban eldőlő összecsapáson, összeszorgoskodott 34 egységet, nyolc lepattanója mellé pedig kiosztott öt asszisztot is. Chris Bosh 18-at dobott, így a trió majdnem elérte a 100 pontot.

Beszédes adat a játék képéről, hogy a Heat-mezben pályára lépő másik hat játékos összesen 11 egységig jutott.

A túloldalon LaMarcus Aldridge volt a húzóember, 31 pontot és 14 lepattanót magába foglaló dupla-duplájáért azonban ezúttal nem járt győzelem.

A Los Angeles Lakers a New York Knicks gárdáját fogadta, a regnáló bajnok pedig kihasználta testi fölényét (a vendégek alulméretezettek voltak kissé) és 109-87-re nyerni tudott. A falkavezér ezúttal is Kobe Bryant volt, az ő 27 pontja mellé Andrew Bynum 18-at (és 8 lepattanót), Pau Gasol pedig 20-at (14 lepattanó társaságában) tett hozzá.

A túloldalon ismét Amare Stoudemire hozta a pontok nagy részét, egyedül azonban kevésnek bizonyult, a New York pocsék dobóformájának köszönheti, hogy megszakadt három meccse tartó győzelmi szériája. A Lakersnek ez volt zsinórban a negyedik diadala.

Az elcseréléshez egyre közelebb álló carmelo Anthony pocsék napot fogott ki a New Orleans Hornets ellen és mivel senki sem tudott húzóemberré előlépni a Denverben, sima vereség lett a vége.

A ligaelső San Antonio Spurs egy szörnyen induló mérkőzésen végül maga alá gyűrte a Minnesota Timberwolvest. Volt olyan pillanata a mérkőzésnek, amikor a csapatok az addig elengedett 20 dobásból mindössze ötöt tudtak értékesíteni. Manu Ginobili 21-et vállalt magára.

Eredmények:
Toronto Raptors – Sacramento Kings 118-112 (34-31, 23-19, 28-35, 33-27)
Los Angeles Clippers – Golden State Warriors 105-91 (32-28, 30-20, 29-25, 14-18)
San Antonio Spurs – Minnesota Timberwolves 94-91 (18-21, 32-23, 24-23, 20-24)
Phoenix Suns – Cleveland Cavaliers 108-100 (26-26, 25-26, 30-29, 27-19)
Denver Nuggets – New Orleans Hornets 87-96 (22-23, 21-31, 23-24, 21-18)
Portland Trail Blazers – Miami Heat 100-107 (26-27, 18-19, 23-19, 26-28, 7-14) – hosszabbításban
Los Angeles Lakers – New York Knicks 109-87 (25-21, 27-26, 29-23, 28-17)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik