Sport

Büntetőkkel vágott vissza a Vasas

A fővárosi együttes nyerte a Csíkszereda ellen MOL Liga-elődöntő második meccsét, az állás így 1-1.

A két csapat hétfőn is randevúzott az alapszakaszgyőztes HSC otthonában, az erdélyi együttes pedig egy kiélezett mérkőzésen, rávezetésekkel bizonyult jobbnak a címvédőnél.

Kedden ismét összemérték erejüket a felek, a sportág szerelmesei pedig ezúttal sem maradtak izgalmak nélkül: a nyitó harmadban Somogyi szerezte meg a vezetést Fodor passza után, fordulás után azonban Ladislav Sikorcin előbb egalizált, majd asszisztált Novak vezető góljához. Sabol a második szünet előtt azonban egyenlíteni tudott, pörgős végjátékra lehetett számítani.

A harmadik etap elején a Csíkszereda pörgött jobban, a hazaiak két találattal is el tudtak húzni, a budapesti együttes azonban bő két perc alatt egalizált, következhetett a ráadás, és mivel ott sem született gól, ezúttal is a rávezetések döntöttek, Lubomir Sabol egyenlítette ki a párharcot.

Eredmény:
Csíkszereda – Vasas 4-5 (0-1, 2-1, 2-2, 0-0) – büntetőkkel

Mindeközben a Magyar Kupa selejtezőjében a Ferencváros 4-3-ra legyőzte az Újpestet. A hármas tagja még a Sapa Fehérvár AV19 együttese.

selejtező az elődöntőbe jutásért:
Újpest – FTC-Orangeways 3-4 (0-2, 2-1, 1-1)

A selejtező további programja:
péntek: Sapa Fehérvár AV19 – Újpest
vasárnap: FTC-Orangeways – Sapa Fehérvár AV19

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.