Sport

Hatot számolt ellenfelére a Honvéd

A Honvéd férfi vízilabdacsapata hat góllal verte szlovákiai ellenfelét, a Kosicét a LEN Kupa nyolcaddöntőjének vasárnapi első összecsapásán, a Kőér utcában.

A kassaiak az első pillanattól jelezték, hogy nem szeretnének tetemes hátrányt felhalmozni a szűk öt hét múlva esedékes visszavágóra, ezért keményen ellenálltak és szívósan tapadtak a magyar együttesre. Vad Lajos legénysége 2-2 után tudott valamelyest ellépni, de a 4-2-t követően – egészen a harmadik játékrész végéig – képtelen volt háromgólosra duzzasztani az előnyt (5-3, 6-4, 7-5).

A nagyszünetet követően sokáig érintetlenek maradtak a hálók, mígnem bő egy perccel az utolsó pihenő előtt centerből Hárai Balázs alakította 8-5-re, majd a sziporkázó, s összesen öt alkalommal eredményes Szivós Márton 9-6-ra a meccs állását.

A zárónegyedben Szivós sorozatban negyedik sikeres büntetőjével lett 10-6, s bár a kassai csapat ekkor sem adta fel, a Honvéd végre növelni tudta a differenciát: három perccel a dudaszó előtt, Hárai pazar ívelésével, s ötméteresével már 13-6-ot mutatott az eredményjelző. Két vendéggól esett ugyan még a hajrában, de – Salamon Ferenc büntetője nyomán – 14-8 lett a vége, így meggyőző előny birtokában, kedvező helyzetben utazhat a kassai összecsapásra a Honvéd.

A LEN Kupa nyolcaddöntőjében érdekelt másik magyar együttes, a Ferencváros szombaton, a népligeti összecsapáson 11-5-re verte a montenegrói Cattarót, így hasonlóképpen hatgólos előnnyel várhatja a december 18-i visszavágót.

Eredmény, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
Groupama-Honvéd – Kosice (szlovák) 14-8 (4-2, 3-3, 2-1, 5-2)
a magyar csapat góldobói: Szivós 5, Hárai 4, Bátori, Salamon 2-2, Mátyás 1

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik