Sport

Manaudou gőzerővel készül a visszatérésre

Akár már a jövő nyári, sanghaji világbajnokságon is versenyezhet a szülési szabadságáról visszatért, s úszókarrierjét újrakezdő Laure Manaudou, a franciák olimpiai és világbajnoka.

A 200 és 400 méter gyorson korábban világcsúcstartó, utóbbi távon 2004-ben, Athénban ötkarikás aranyérmes sztár tavaly jelentette be visszavonulását, idén áprilisban lány gyermeknek adott életet, most pedig megerősítette, hogy folytatja karrierjét, és gőzerővel készül a visszatérésre. Erre világversenyen legkorábban 2011-ben, a július 23. és 31. között esedékes kínai vb-n nyílhat lehetősége.

A doppingszabályzat előírása szerint ugyanis az újrakezdésig kilenc hónapnak kell eltelnie attól a naptól, hogy valaki bejelenti visszatérését a versenysportba, és ezen időszakban már bármikor alávethető doppingkontrollnak az illető.

Manaudou, aki legutóbb 2008-ban versenyzett, már a sanghaji világbajnoki részvételt is megpróbálja kiharcolni, bár kérdés, hogy a vb-szintet képes lesz-e teljesíteni. Igazi célként azonban a 2012-es, londoni olimpiát jelölte meg a 24 éves francia, akinek az élettársa, a Manonnak elkeresztelt kislány édesapja a szintén úszó, 50 m gyorson Európa-bajnok Frederick Bousquet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik