Sport

Hosszabbításban kapott ki a Vasas

A MOL Liga vasárnapi küzdelmei közül a Steaua Rangers és a Brassó csatája hozta a legnagyobb izgalmakat.

Az első felvonásban a hazai pályán játszó Vasas kettős emberelőnyét sem tudta kihasználni, Lubomir Sabol pöccintésénél pedig a kapuvas hárított.

Fordulás után előbb a keresztvas mentette meg a góltól a vendéglátót, kisvártatva azonban már nem volt kegyelem: egy emberelőnyös akció végén Virág Csanád lőtt, a kipattanó korongot végül Molnár Zsolt vágta a hálóba. A játékrész hajrájában Szappanos használta ki, hogy a csíkiak kiállítást reklamáltak és balról Kozuch lábai közt juttatta a korongot a kapuba.

A harmadik felvonásban már főleg a letámadásra koncentráltak a felek, így ebben a felvonásban nem született gól, a hosszabbításban pedig a 64. percig kellett várni a döntésre, ekkor Vaclav Novak vette le a korongot a korcsolyájával, majd a kapu jobb oldalába emelt, eldöntve a találkozó sorsát.

A játéknap többi mérkőzésén hazai győzelem született, a Miskolc a Dab.Doclert, a Ferencváros a Sapa Fehérvár AV19-et, a Steaua Rangers pedig a Brassót verte – utóbbi meccs krónikájához hozzátartozik, hogy a bukaresti csapat a harmadik harmadban kétgólos hátrányt dolgozott le, majd szétlövésben bizonyult jobbnak ellenfelénél.

Eredmények:
Vasas – Csíkszereda 1-2 (0-0, 1-1, 0-0, 0-1) – hosszabbítás után
Miskolc – Dab.Docler 6-3 (3-1, 1-1, 2-1)
Ferencváros – Sapa Fehérvár AV19 6-4 (1-1, 3-2, 2-1)
Steaua rangers – Brassó 3-2 (0-1, 0-1, 2-0, 0-0, 1-0) – szétlövés után

Ajánlott videó

Olvasói sztorik