Sport

Amerikai edző foglalkozik a fehérvári kapusokkal

A 33 éves Dave Marlinnak nem ez az első szerepvállalása Magyarországon, a jövőben pedig havonta visszatér.

Dave Marlin Skalicán él, három évvel ezelőtt pedig az ottani együttest erősítette – Sille Tamás csapattársa is volt –, azonban hátsérülése miatt igen korán fel kellett hagynia profi pályafutásával.

Az utóbbi időben kapusedzőként tevékenykedő Marlin már több kapusakadémiát is nyitott, legutóbb pedig Ted Sator szövetségi kapitány segítőjeként a tavaszi, ljubljanai divízió I-es torna előtt foglalkozott a nemzeti együttes hálóőreivel.

„Remek munkakapcsolatba kerültem Hetényi Zolival a vb előtti edzőtáborban, sajnálom, hogy végül a magyar csapatnak nem sikerült feljutnia az A csoportba. Zolival később is sokat beszéltünk, végül a klubbal is tárgyaltunk az együttműködés lehetőségéről, és most itt vagyok” – kezdett bele mondókájába a Fejér Megyei Hírlap hasábjain Marlin, aki reméli, hogy hamarosan hazánkban is nyithat egy hokisulit.

A tervek szerint a 33 éves tréner a jövőben havonta fog átruccanni Székesfehérvárra, ahol több napon keresztül készíti fel a Sapa Fehérvár kapusait.

„Hetényi nagyszerű képességekkel rendelkezik, később egy erősebb ligában is védhet, de a legfontosabb, hogy az EBEL-ben első számú kapus legyen. Satosaari remek, rutinos kapus, Bálizs Bence pedig komoly benyomást tett rám a Vasas elleni mérkőzésen, sokat fejlődött. Vay Ádám nagyon tehetséges, a jövő embere” – értékelte a felnőtt- és a farmcsapat hálóőreit Marlin.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik