Sport

Póta legyőzte a kínai címvédőt az Eb-n

A magyar lány nagy csatában megverte a kínai Európa-bajnokot és már a legjobb nyolc között jár.

A két játékos a csapatverseny során már találkozott egymással, akkor Póta nyert szintén szoros meccsen, és ahogy a viadal honlapjának videóközvetítésében a szakkommentátor Tóth Krisztina fogalmazott: ez lélektanilag mindenképpen őt segíti.

Wu jelenleg 12., Póta pedig 50. a világranglistán. A 25 éves magyar másfél órával a páros sikeres negyeddöntője (Tóthtal kerültek a négy közé) után lépett ismét asztalhoz, s az első két szettben látszott is rajta a fáradtság, a nála nyolc esztendővel idősebb rivális könnyedén lépett el 2-0-ra.

A folytatásban már szorosabb volt a küzdelem, Póta szépíteni is tudott, de a negyedik játszmában ismét Wu irányított. A magyar játékos azonban 1-3-nál sem adta fel, előbb újra felzárkózott, majd nagy csatában egyenlítenie is sikerült, így következhetett a döntő szett.

Ebben fordulatos küzdelmet láthatott a közönség, a végén előbb Wu jutott meccslabdához, amit Póta hárított, majd 11-10-nél már az ő kezében volt a lehetőség, s egy szerencsés poénnal be is fejezte a találkozót.

Póta szombaton már éremért játszhat, ellenfele a fehérorosz Viktorija Pavlovics lesz.

Eredmények – női egyes, nyolcaddöntő:

Póta Georgina-Wu Jiaduo (német) 4-3 (-7, -7, 10, -6, 7, 10, 10)

Magyar részről még a Tóth, Póta duó is versenyben van az Eb-n, a kettős szombaton 17:15 órától a fináléba kerülésért lép asztalhoz a Ruta Paskauskiene, Okszana Fagyejeva litván, orosz párossal szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik