Sport

Görbicz játszhat a BL-elődöntőben

Görbicz Anita hadra fogható, és már a pályán segítheti társait a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, a román Oltchim Valcea ellen.

A győri irányító hosszú kihagyás után szerdán már játszott a Békéscsaba elleni bajnoki elődöntőben, hétszer volt eredményes, ám ebből “csak” két gól született akcióból.

“Szerdán közel 40 percet voltam a pályán. Az elején meglátszott a kihagyás, de aztán belelendültem, és nagyon jól éreztem magam, élveztem a játékot. A Valcea is azért hajt, hogy ott legyen a döntőben, de ezt nem hagyjuk! A románoknak előny, hogy a visszavágó lesz náluk, ám bízom benne, hogy már az első meccsen olyan különbséggel nyerünk, ami tekintélyt parancsol” – mondta az MTI-nek csütörtökön Görbicz.

A két csapat már a csoportkörben is találkozott egymással, mindkétszer a hazai alakulat nyert 26-22-re.

A győriek kiváló játékosa tavaly sérülése miatt nem lehetett ott a döntőben, amelyet végül a Viborg nyert meg. A Kovacsicz Mónikával felálló dán gárda most a norvég Larvik ellen próbál meg ismét bekerülni a fináléba.

A női BL elődöntőjének programja:

Győri Audi ETO KC – Oltchim Valcea (román)

1. mérkőzés: Győr, vasárnap 17:15 ó

visszavágó: Ramnicu Valcea, április 18., 16:15 ó

Viborg (dán)-Larvik (norvég)

1. mérkőzés: Viborg, szombat 21:15 ó

visszavágó: Larvik, április 17., 14:45 ó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik