Sport

Május 6-án derül ki a kosárszövetség elnökjelöltjeinek névsora

Május 6-án derül ki, hogy kik jelöltették magukat a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöki posztjára.

Sterbenz Tamás főtitkár az MTI érdeklődésére kedden elmondta: a jelölőbizottság a következő egy hónapban gyűjti a jelentkezéseket, majd a május 21-én esedékes tisztújító küldöttgyűlés előtt 15 nappal köteles szétküldeni a jelöltek névsorát a tagoknak.

Az MKOSZ vezetői tisztsége február 23-án üresedett meg, miután a 2007 márciusában hivatalba lépett Berényi János – amint azt indokolta – az ellene irányuló, sorozatos gáncsoskodások miatt bejelentette lemondását. Március 3-án az elnökség egyhangú szavazással Ruttner Györgyöt bízta meg azzal, hogy a küldöttgyűlésig lássa el az elnöki teendőket.

Eddig Szabó Forrai Zsolt, az MJUS-Fortress Körmend férficsapatának tulajdonosa jelezte, hogy harcba száll az elnöki posztért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik