Közélet

Halálos vallatás: ítéletre várnak az izsáki rendőrök

Csütörtökön folytatódik a per a 47 éves Bara József agyonverésével vádolt rendőrök ellen, akit a halottasházban a testvére szinte fel sem ismert – írja a Blikk.

Tizenkét év börtönnel megúszhatja a 28 éves B. Viktor és a 30 éves B. Csongor, de ha a bírónő úgy dönt, hogy különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt vonja felelősségre őket, akár életfogytiglani büntetést is kaphatnak. Az elsőfokú ítélet már jövő héten megszülethet, miután csütörtökön a védelmi perbeszédekkel folytatódik a büntetőügy tárgyalása – derül ki a Blikkből.

Az áldozat testvére, Bara Enikő az ügy koronatanújának könnyes szemmel mondott köszönetet, mert vállalta, hogy kitálal. Ő volt ugyanis a szemtanúja annak, ahogy B. Viktor az izsáki őrszobán ütlegeli a hátrabilincselt kézzel földre fektetett Bara Józsefet.

Bara Enikő azt is elmondta, hogy a hullaházban a boncmester nem is akarta kinyitni a hűtőt. Amikor két holttest volt a hűtő rekeszében, ő egyfolytában a másikat nézte, mert azt hitte, ő a halott testvére.

Olvasói sztorik