Közélet

Soroksári gyilkosság: ismét kihallgatták a férjet

A férfit ügyész jelenlétében ismét csaknem négy órán át faggatták a rendőrök, miközben úgy tűnik, hogy semmiféle új nyomra nem akadtak – írja a Bors.

„Már-már zaklatásnak érzem, amit a családomnak és nekem át kell élnem, mióta megölték Krisztit” – nyilatkozta a Borsnak Kardos Lajos. A kihallgatáson úgy nyilatkozott, minden időpontra úgy emlékszik, ahogy a vallomásában elmondta, ha valami nem egyezik, tudják be az akkori idegállapotának.

Az egyik nyomozó azt is mondta a férfinek, hogy huszonhét éves pályája alatt nem találkozott még olyan fura személyiségű emberrel, mint amilyen ő. Tőle tudták meg, hogy a Jobbik is ajánlott 1 millió forint vérdíjat, így már összesen 7 millió 200 ezer forint jár a nyomravezetőnek.

Közel egy éve, tavaly szeptember 25-én gyilkolták meg kegyetlen módon Kardosné Gyurik Krisztinát futás közben. A rendőrök több száz embertől vettek DNS-t. A férj kocsiját többször, de a család házát, telkét is átkutatták. Kardos Lajost poligráfvizsgálatnak vetették alá, DNS-mintát vettek tőle. Kisfiát és a szüleit is kihallgatták. Kilátásba helyezték, hogy kriminálpszichológus is megvizsgálja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik