Közélet

Soroksári gyilkosság: kiakadt a meggyilkolt nő férje

A rendőrök lefoglalták a férfi számítógépét, pedig azt egyszer már átnézték és mindent lementettek róla.

Attól tartok, hogy a nyomozók rám gyanakodnak – mondta a Blikknek Kardos Lajos, a Soroksáron kocogás közben brutálisan meggyilkolt nő férje. A férfi azért fakadt ki, mert a rendőrök újra lefoglalták a számítógépét, amit már korábban átnéztek.

Ártatlan vagyok, tiszta a lelkiismeretem. Egy év után sem tudtam feldolgozni, ami a feleségemmel történt. Ennek ellenére ha a nyomozók úgy gondolják, hogy közöm van Kriszta halálához, akkor gyanúsítsanak meg, vagy ha nem, akkor hagyjanak békén – fakadt ki a lapnak a férfi.

A Blikk úgy tudja, kedd este a rendőrök ismét megszállták a gyilkosság helyszínét és annak környéket és minden házba becsöngettek. Az Országos Rendőr-főkapitányság szokatlan módon plakátokon is keresi a gyilkosokat. A lap úgy tudja, hogy a nyomok – vélhetően a DNS-minták – alapján legalább két ember vett részt a családanya meggyilkolásában.

A 36 éves Kardosné Gyurik Krisztinát tavaly szeptember 25-én gyilkolták meg a futóúton. Lemeztelenített és megbecstelenített holttestét férje a rendőrökkel találta meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik