Közélet

Lesből gyilkolhatták meg a siófoki vállalkozót

A férfi pontos rend szerint járta végig üzleteit, ahonnan összeszedte a bevételt. Erre építhettek a gyilkosok, amikor a háza kertjében várták – írja a Blikk.

A Siófok-szerte jól ismert vállalkozót szombatra virradóra gyilkolták meg. A férfit támadója vagy támadói agyonverték. László azon az utolsó éjszakán lassított a ház előtt, kinyitotta a távirányítású kaput, majd beállt a kővel borított garázsbeállóra.

Gyilkosa, aki feltehetően a ház körül ültetett fák és bokrok rejtekében állt lesben, arra a pillanatra várt, amikor a férfi kiszállt a kocsiból: könyörület és habozás nélkül csapott le áldozatára. A fejére mért ütés azonnal leteríthette a vállalkozót: magatehetetlen testére a betonon, a kerti csap tövében bukkantak rá másnap hajnalban.

„Ahogy mindig, aznap este is elindult a vejem a szokásos körútjára” – mesélte az após a Blikknek. – „Rendre végigjárta a boltjait, és a bevétellel tért haza. Így tett pénteken is.”

Hogy pontosan mekkora összeg lehetett a férfinél a végzetes éjszakán, nem tudni. Információink szerint akár másfél millió forintnál is több lehetett nála. A rendőrök vasárnap őrizetbe vettek egy férfit, de többet egyelőre nem árultak el róla.

A sonline.hu szerint ugy tudja, a vállalkozónak azért kellett meghalnia, mert túl sok pénz volt nála. A lap azonban úgy tudja, a férfit nem agyonverték, hanem leütötték és megfojtották.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik