Közélet

Bándy Kata gyilkosa nem láthatja többé kisfiát

Péntek László kisfiát a bíróság az eddig őt nevelő nagyanyja helyett az édesanyjának ítélte, aki viszont nem akarja a kisfiút látogatóra vinni – írja a Bors.

A Bándy Kata megölése miatt négy évtizedre lecsukott Péntek László rendszeresen találkozhatott édesanyjával és kisfiával, Lacikával. A gyermeket eddig ugyanis Péntek anyja nevelte. A két és fél éve tartó bírósági huzavona után azonban májusban a bíróság jogerősen kimondta: az édesanyja nevelheti a kisfiút.

„Én nem akarok ehhez a családhoz tartozni, és azt sem szeretném, ha Lacika számára természetessé válna a rácsok, a börtön, az ott lévő emberek látványa” – mondta a Borsnak az édesanya, aki nem szándékozik a fiát beszélőre vinni az apjához.

Az édesanya szerint a négyéves gyerek nem rajzol, képtelen egy verset elmondani, megteríteni, és azon is csodálkozik, hogy minden este fürödnie kell. Csak az autók érdeklik.

Bándy Kata 25 éves rendőrségi pszichológus 2012. július 8-án hajnalban egyedül, gyalog indult haza egy pécsi sörözőből, de otthonába nem érkezett meg. Holttestét július 11-én délután találták meg egy bokros területen. Néhány nappal később fogták el Péntek Lászlót, aki beismerő vallomást tett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik