Közélet

Egyre rejtélyesebb Welsz Tamás halála

Nem tudni, hogy mitől lett rosszul csütörtökön a Simon-ügy érintettje, csaknem egy órán át küzdöttek az életéért, de nem tudták megmenteni. A hírek szerint nem kizárt, hogy öngyilkos lett.

A Blikk úgy tudja, hogy miután Welsz Tamás Érdről visszafelé, az M7-esen rosszul lett, a mentőállomásra rohantak vele, csaknem egy órán át próbálták megmenteni, de hiába.

A lap említi, hogy a hírek szerint nem kizárt: öngyilkos lett. Hozzátéve, hogy az erről szóló híreket pénteken a rendőrök sem tisztázták. Kovács Viktória rendőr alezredes, az ORFK szóvivője sajtótájékoztatóján azt mondta pénteken, hogy a rendőrök nem látták, a férfi bármit is bevett volna, külsérelmi nyomokat pedig a szakértők nem találtak rajta. A tájékoztatón nem lehetett kérdezni, Kovács pedig az öngyilkosságot nem említette.

A lapnak nyilatkozó igazságügyi orvos szakértő szerint ha Welsz mégis „bevett valamit”, úgy megmérgezhette magát. Van méreg, amely csak akár egy-két óra múltán öl. A lényeg, hogy milyen gyorsan szívódik fel – mondta a szakember, hozzátéve, hogy bizonyos mérgek a légzőizmokra vagy a központi idegrendszerre hatnak, s egy órán belül okoznak fulladást. A Hír24 is úgy értesült, hogy a férfi öngyilkos lett.

Mint mondta Afrikában törzsek használnak olyan nyílmérget, amely hasonló fulladásos halált okoz. Igaz, ennek a szernek a véráramba kell jutnia.

A lap emlékeztet, hogy Welsz könnyen juthatott hasonló szerhez, hiszen jó afrikai kapcsolatai voltak. Nem csak útlevelekkel seftelt, Logodi utcai irodája címén öt olyan cég is működött, amelyeknek külföldi lakcímű – így guineai és bissau-guineai – képviselői voltak.

Az Index szerint a rendőrség péntek esti közleménye alapján még most sem zárható ki teljesen, hogy öngyilkos lett.Egyelőre hivatalosan nem lehet tudni, mi okozta a halálát, ezt államigazgatási eljárásban az V. kerületi rendőrkapitányság rendkívüli halálesetek osztálya vizsgálja.

Az Origónak pénteken Welsz egyik érdi szomszédja azt mondta, hogy csütörtökön otthon még egészségesnek tűnt a férfi.

44 ezer eurót találtak nála

A Bors szerint úgy tűnik, hogy Welsz öngyilkos lett. A boncolás eredménye napokon belül várható. Hozzáteszik, hogy az utcabeliek úgy tudják, Welsz maga hívta a rendőröket. ­Tizenhat bissau-guineai útlevelet akart nekik átadni, melyeknek magyar tulajdonosaik voltak. Az okmányokat maga szerezte be Afrikában, a hiteles dokumentumokért 30-35 ezer eurót (9–11 millió forint) kért. Harminc­százalékos haszonkulccsal dolgozott, a többit az afrikai kormány külügyminisztériuma tette zsebre. A dokumentumok egyike volt Simon Gáboré, az MSZP egykori elnökhelyetteséé. A lap úgy tudja, hogy Welsz la­ká­sá­ban 44 ezer eurót (13,7 millió forintot) találtak a házkutatás során.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik