Közélet

Nincs vádemelés Vadai Ágnes ellen

A Demokratikus Koalíció politikusát Hende Csaba jelentette fel hűtlen kezelés gyanúja miatt.

A Központi Nyomozó Főügyészség a Hír24-nek cáfolta a Hír Tv információit, mely szerint vádat emeltek volna Vadai Ágnes ellen. Mint írják, nem kérték mentelmi jogának felfüggesztését az Országgyűlésben. Nagy Andrea, szóvivő közölte, az ügyben   ismeretlen tettes ellen folyik az eljárás.

Azért sem emelhettek vádat ellene, mert nem kérték mentelmi jogának felfüggesztését a parlamentben – fűzte hozzá.

Vádat emelt az ügyészség Vadai Ágnes ellen – közölte a honvédelmi miniszter a Hír Tv vasárnap esti adása szerint. A DK képviselője korábban honvédelmi államtitkárként milliókért bízott meg holnapszerkesztéssel és PR-feladatokkal két külsős vállalkozást. Ez a minisztérium belső szabályzata szerint a tárca kommunikációs főosztályának feladata lett volna. A gyanú szerint a kifizetésekről megkérdőjelezhető teljesítési igazolások készültek, amelyeket Vadai Ágnes írt alá

Hende Csaba tavaly júliusban tett feljelentést az ügyészségen folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával Vadai Ágnes egykori honvédelmi államtitkár, illetve Szeredi Péter, a Honvédelmi Minisztérium (HM) volt kabinetfőnöke ellen.

A DK politikusa 2007 júliusától a 2010-es kormányváltásig volt a Honvédelmi Minisztérium államtitkára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik