Közélet

Simon-ügy: már három gyanúsított van

A két új név Welsz Tamás és barátnője, vagy egy másik segítője lehetnek.

Háromra nőtt a Simon-ügy gyanúsítottjainak száma, miután a Központi Nyomozó Főügyészség a mandátumáról lemondott volt szocialista képviselő ellen az adócsalás, magánokirat-hamistás és közokirattal visszaélés bűntette miatt folyó eljáráshoz egyesített más, korábban a rendőrségen indult nyomozásokat – olvasható a Nol.hu-n.

A Népszabadság érdeklődésére Nagy Andrea ügyészségi szóvivő a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árulta el, hogy kik az új gyanúsítottak, csak annyit mondott, hogy őket még a velük szemben korábban eljáró nyomozóhatóság gyanúsította meg – olvasható az oldalon.

Az ügyről eddig kiszivárgott információk alapján valószínűsíthető, hogy a két új gyanúsított Welsz Tamás és az ő barátnője, vagy egy másik segítője lehetnek. Welsz Tamás érdi házából került elő az a Simon fényképével Gabriel Derdák névre kiállított bissau-guineai útlevél is, amellyel – az ügyészségi gyanúsítás szerint – Simon kérésére egy ismerőse bankszámlát nyitott egy hazai bankban. A számlán később több tízmillió forintot helyeztek el.

A Népszabadság információja szerint Welszt az elmúlt években többen feljelentették Magyarországon. A legtöbben bissau-guineai diplomataként ismerték, bár nem volt az, csak üzletelt az állami korrupciójáról elhíresült ország papírjaival: útlevelekkel, forgalmi engedélyekkel és rendszámtáblákkal. Olyanok vásároltak tőle, akik offshore paradicsomok helyett itthon akarták elrejteni adózatlan vagyonukat a hatóságok elől, vagy éppen a büntetés kockázata nélkül akartak gyorsan hajtani, ingyen parkolni, vagy nem akartak súlyadót fizetni – olvasható a cikkben.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Simon Gábort szerdán előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik