Közélet

Stadler szabad

Hétvégén kijött a kórházból a halálos beteg vállalkozó, nem ment vissza a börtönbe.

Az adócsalás és csődbűntett miatt elítélt Stadler József betegségeire hivatkozva kérte korábban büntetése félbeszakítását.

A Blikk szerint úgy tűnik, kedvező volt az elbírálás, mert az egykori milliárdos saját lábán hagyta el szombaton az egyik fővárosi kórházat és nem a börtönbe ment.  A lap úgy tudja, az akasztói vállalkozó kórházi ágya mellett már február 25-e óta nem állt őr.

Stadler József cukorbetegség,szívproblémák, hasnyálmirigyrák és májtályog miatt is volt már rabkórházakban. Az utóbbi időben több hír szólt arról, hogy a halálán van.

Legutóbbi börtönbe vonulásakor azt mondta: ő már csak koporsóban hagyhatja el a börtönt – emlékeztet a lap.

Gyom a széksorok közt

Stadler futballkalandjának mai mementója a lassan enyészeté váló akasztói stadion. Ugyanez a sorsa a 80-as években a romániai SC Olt számára épült csúcsminőségű 30 ezres katlannak, amely azért épülhetett meg, mert Nicolae Ceausescu szülőfalujának futballcsapata, hogy, hogy nem, feljutott az első osztályba. A tízezres lélekszámú faluból mindenki vihetett magával még két embert, hogy megtöltse a stadiont. És ha még nem elég, nézegessen elhagyatott, pusztulófélben lévő angol stadionokat!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik