Közélet

Ellepték a nyomozók Ürömöt

Száz rendőr szállta meg vasárnap a Pest megyei települést, állítólag bejelentést kaptak, de a motoros robbantót nem találták meg.

A nyomozók délelőtt szállták meg a települést, miután a rendőrség zöld számára bejelentés érkezett a Lehel úti bankrobbantással kapcsolatban. Hogy mi is volt valójában a hétfői akció célja, azt még mindig nem lehet tudni. A rendőrség által közzétett képeken azonban jól látszik, hogy a férfi leparkol a motorjával, bemegy a bank előterébe ahol az ATM-ek vannak, majd kijön, felszáll a motorjára és elhajt. A szóban forgó motort kereste a rendőrség Ürömön. A településen sok házba becsöngettek, és ahogyan többen elmondták, viszonylag egyértelmű kérdéseket tettek fel. Hogy mi lett az eredmény, azt nem tudni. Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkaptányság szóvivője kora délután a Hír24-nek annyit mondott: a Lehel téri bankrobbantással kapcsolatban Ürömön végzett adatgyűtjés és tanúkutatás után “továbbra is ismeretlen tettes ellen nyomoznak”.

De nem csak Ürömön keresgéltek a rendőrök. Az ORFK közleménye szerint több településen is folyik ilyen akció. És továbbra is él az országos rendőrfőkapitány 10 milliós nyomravezetői díja annak, aki kicsit többet tud a nyomozóknál a tettesről.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik