Az alább látható összeállításban egy szupercellának nevezett hatalmas vihar kialakulása látszik. A viharvadász fotós Mike Olbinski négy évig hajszolta a viharokat szerte az Egyesült Államokban, amíg sikerült lencsevégre kapnia a világvégét idéző jelenetet. MInt az ufók inváziója, vagy mintha valami megforgatta volna a világot – jellemezte a látványt Olbinski.
Ha megnézte a videót, olvasson tovább, elmagyarázzuk, mi is az a szupercella. Nem árt tudni, Magyarországon is találkozunk vele.
A szupercella nagyon egyszerűen – és cseppet sem tudományosan – az a tavaszi, nyári időjárási jelenség, amikor úgy érezzük, menten leszakad az ég és megindul a föld. Kissé komolyabban pedig egy forgó zivatarrendszer, amit több környezeti tényező együttes hatása hizlal egyre nagyobbra. Zivatar esetén a meleg földfelszínről felszálló páradús levegő a felsőbb, hűvösebb légrétegekbe áramlik fel egyre növekvő sebességgel, és kitágul. Megindul a felhőképződés, és ha van elég utánpótlás, kitör a zivatar.
Ha ez a feláramlás nagyon erős és a zivatarfelhő forgó mozgásba kezd, kialakul a szupercella. A forgást a szélnyírás okozza: a magasabb légrétegekben a szél ereje is fokozódik, ami a talajjal párhuzamos tengely körüli forgásba hozza a felhőben lévő levegőtömeget. Az így létrejött örvény magába szívja a környező melegebb és nedves légtömegeket, amelyek egyre több energiával és vízpárával töltődnek fel. Valahogy úgy, ahogy a vásáros tekeri a hurkapálcára a vattacukrot.
A szupercella tehát gyakorlatilag egy öngerjesztő folyamat eredménye, mint a Kisgömböc a mesében: minél többet töm magába, annál inkább nő az étvágya, és annál többet tud elnyelni. Emiatt intenzívebb az egyszerű zivatarnál, és jóval hosszabb ideig is él. Míg a zivatar fél-egy óra alatt kiadja haragját, a szupercella akár 6-8 órán keresztül önti magából az esőt és a villámokat.
A szupercellákból még tornádók is kialakulhatnak, amelyek, különösen az amerikai kontinensen, akár egész városokat is a földdel tehetnek egyenlővé.
