Tudomány

Egyelőre “megmenekültek” a szökőmásodpercek

Nem sikerült egyetértésre jutni a Nemzetközi Távközlési Unió Genfben zajló tanácskozásán a 40 éve bevezetett szökőmásodpercek eltörléséről.

Alan Jamieson, a közgyűlés elnöke szerint a Nemzetközi Távközlési Unió 70 országának mintegy 700 küldötte nagyon megosztott volt a szökőmásodpercek eltörlését illetően. “Vannak, akik támogatják, vannak, akik ellenzik és olyanok is, akik úgy érzik, nem rendelkeznek elég információval ahhoz, hogy állást foglaljanak.

A szökőmásodperceket 1972-ben vezették be az összehangolt világidő részeként – a Föld forgási sebességére alapozott világidő mellett azonban megjelent a nemzetközi atomidő is. Ez utóbbi, folytonos skálával pontosan lehet mérni az időt, mert független a Föld forgásától.

Az elmúlt negyven évben 34 másodpercet kellett hozzáadni az UTC-hez, legutóbb 2008 utolsó pillanatához, előtte pedig 2005 szilveszterén.

Mint Vincent Meens, az unió szakértői csoportjának vezetője elmondta, a szökőmásodperc megszüntetése nagyon fontos döntés, mert egy jóval állandóbb időmérést tesz lehetővé a maihoz képest. “Az idő nagyon-nagyon fontos a rádiókommunikációs rendszerek szinkronizálásához.” Például sok rendszer GPS-időt használ saját maga szinkronizálásához, a műholdas helymeghatározó rendszereket pedig ezredmásodperces pontossággal kell összehangolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik