Tudomány

Utánzással jobban értjük a tájszólást

Kimutatták, hogy az utánzás nemcsak figyelmünkről tanúskodik, hanem empatikus képességünket is fokozza.

Patti Adank, a Manchesteri Egyetem kutatója és a holland Radboud Egyetemen dolgozó kollégái ezért azt vizsgálták, hogy egy ismeretlen tájszólás utánzása hozzájárul-e annak jobb megértéséhez. Önkénteseket szembesítettek egy mesterséges holland dialektussal.

Azok, akiknek utánozniuk kellett a hanglejtést, jóval könnyebben értették meg az ezt követően elhangzott szöveget, mint a többi résztvevő.

Az utánzás ezek szerint javítja a beszédmegértést. A kísérlet előtt tesztelték, hogy a 120 önkéntes mennyire jól érti a számára teljesen ismeretlen, mesterséges tájszólást. Száz mondatot játszottak le, majd különböző csoportokra osztották a résztvevőket. Az egyik csoport csak hallotta a szöveget, a második saját kiejtésén adta vissza a hallottakat, a harmadiknak az idegen hanglejtésben kellett megismételnie a szöveget.

A tanulmány rámutat arra, hogy mások utánzása erősíti az emberek közti információcsere hatékonyságát. Ha tehát valaki erős akcentussal beszél, könnyebben megértjük, ha utánozzuk azt, és úgy próbálunk beszélni, ahogy ő. Igaz, túlzásba sem szabad esni, hiszen a partner könnyen azt hiheti, hogy ugratják .

Ajánlott videó

Olvasói sztorik